éreztem, hogy elcsuklott a hangja. Hosszasan bámulta a deszkákat, és amikor felnézett,

tisztán láttam, hogy nem a gőzpára csapódott le a szemei alá, hanem a reménytelen

szerelem keserű könnyei szántják végig forró gőztől kipirult arcát.

  Egy megtört és agyonsebzett női szív hevert előttem, aki éppen most hántotta le érző lelke

utolsó védőrétegét, és a maga pőre, fedetlen mivoltában láttam mindent, amit talán jobb lett

volna sosem látni, kínt, szenvedést, megalázottságot, kitaszítottságot, kilátástalanságot, és

annyi súlyos terhet, amit csak sok keserűséget megélt nők tudhatnak magukénak.

  Éreztem, hogy itt az én időm, és most kell lépnem, ezért úriemberhez igazán méltatlan módon

tenyeremet fürdőruhája alá csúsztattam, hogy fizikai mivoltában is megérinthessem ezt a

szerencsétlen és kiszolgáltatott lényt, akit még mélyebbre kellett taszítanom, folytatva a

szorgos elődök kitartó munkáját.

  Mert ez a nő erre született, a sorsa arra szánta, hogy vadidegen férfiemberek eldobható

játékszere legyen, az a fajta, akit kéjes örömmel lehet megalázni, megbecsteleníteni, és akit

lelkiismeret-furdalás nélkül lehet kidobni, anélkül, hogy bárki is a legkisebb szánalmat érezné

iránta.

  És aznap sem történt másként.

  Halkan felsóhajtott és alig érezhetően megremegett, amikor a tenyerem megérintette

testének puhább részeit, aztán nem tudtam uralkodni magamon, látnom kellett ezt a

számtalanszor megalázott, megrontott zsenge női testet a maga teljes mezítelenségében.

  Egy erős, határozott mozdulattal lerántottam róla az úszódresszt, mire ő halkan felsikoltott

az ijedtségtől. Hátraléptem, és végigmértem a látványt, amely pontosan ugyanolyan betegesen,

és furcsán volt erotikus, mint a nő szavai mögött megbújó megannyi kínos és fájdalmas emlék.

  A nő még mindig zokogott, de szemmel láthatóan nem zavarta meztelensége.

  Miután kigyönyörkedtem magam, közelebb léptem hozzá, és ő a karjaimba omlott.

Nekem feszítette izzadtságtól és könnyektől csatakos testét, és hosszan szorított magához.

Aztán amikor elengedett, engedelmes rabszolgaként térdelt le elém, és minden átmenet

nélkül elkezdte tenni a dolgát.

  Én pedig keményen a hajába markoltam, és úgy diktáltam neki az ütemet.

  Amikor végzett, felnézett rám, és olyan mérhetetlen fájdalmat és ürességet láttam a

tekintetében, hogy ott helyben újra megkívántam, de erőt vettem magamon és finoman, de

határozottan arcon ütöttem a nőt, amitől az újra elsírta magát.

  Így hagytam ott.

  Amikor kiléptem a gőzkamra ajtaján, vidáman kacsintottam a befelé tartó két japán férfira.