Az első rándulást senki sem vette észre.

  A légiutas-kísérők nyugodtan csiviteltek tovább, az elől ülő kiskölyök változatlan elszántsággal püfölte apját egy plüsskutyával, és a japán turistacsoport legtöbb tagja is változatlanul szenvtelen arccal bóbiksolt, vagy éppenséggel békésen szunyókált.

  A férfi azonban észrevette, és ugyanolyan nyugtalanul regált, mint a gép összes eddigi rezzenésére.

  Nem szeretett repülni, és noha alapvetően sosem ivott, felszállás előtt mindig legurított egy pohár alkoholt, hogy nyugodtabban teljen az útja, és ne kelljen feszülten figyelnie a gép minden egyes rezdülését.

  Ezúttal azonban késve érkezett a reptérre, és nem maradt ideje beugrani a váróba egy pohár whiskyre, hanem egyenesen a kapuhoz igyekezett, nehogy lekésse az indulást.

  Késő este volt, az apró ablak túloldalán békésen sütött a hold, odalent pedig vastag felhőtakaró borította a tájat, a pilóta közlése szerint szórványos eső és viharos szél volt várható a célállomáson.

  Mivel senki sem reagált a gép moccanására, megnyugtatta magát. A kísérők biztosan éreznék, ha gond lenne, gondolta.

  Megpróbált ellazulni az ülésben, és számbavette a mögötte álló nap eseményeit, a megbeszélést, amin résztvett, az előadáson, amit tartott, és a tapsot, amit a végén kapott. Mindent összevetve fárasztó, de hasznos nap állt mögötte, és már csak a hazaérkezés volt hátra, aztán két nap pihenés várt rá, ami az egynapos pénteki üzleti utak egyik legnagyobb előnye.

  A kapitány bejelentette, hogy megkezdik a leszállást, és megkérte az utasokat, hogy mindenki kapcsolja be a biztonsági övét, a légikísérők, a vékony, fehér harisnyát viselő középkorú nő és a fiatal, kedves arcú és kellemesen telt stewardess összeszedték a kiürült poharakat, felhajtották a kis asztalkákat, becsukták a nyitva felejtett poggyásztartókat, majd helyet foglaltak a hátsó traktusban, de egyetlen pillanatra sem hagyták abba a trécselést.

  Ahogy elkezdőtött az ereszkedés, váratlanul erős remegés futott végig a fejük fölött, és egy hirtelen széllökés hatalmasat dobott a gép testén. Páran halkan felkiáltottak, néhány dolog tompa huppanással leesett a szőnyegpadlóra, és most először a személyzet is elhallgatott.

  Egy pillanatra teljen csönd uralkodott a repülőgépen.

Majd valaki halkan felkuncogott, és újraindult a szórványos beszélgetés.

Hamarosan a kapitány kért szót, és felszólította az utasokat, hogy mindenki maradjon a helyén bekötve a leszállás befejezéséig, amíg a gép egészen megáll.

  Az üzletember hátrasandított, és látta, hogy a stewardess-ek lassan újra beszédbe elegyednek, de ezúttal némi feszültséget látott az arcukon, és mikor előrefordult, az újabb lökés akkorát dobott a gépen, hogy a fiatalabbik alig hallhatóan felnyögött.

  Ez rossz jel, gondolta a férfi, és ezúttal már nem tudta elhessegetni a rossz előérzetet, ami egész úton követte.

  Eszébe jutott a rengeteg ismeretterjesztő film, amit repülőgép-szerencsétlenségekről látott, és eszébe jutott az is, hogy a hivatalos statisztikák szerint a légibalesetek hetven százaléka fel- és leszállás közben történik.

  Megpróbált kinézni az ablakon, de mivel a folyosónál ült (mindig ide kérte a jegyet beszálláskor), nem akart feltűnően átbámulni két utastársa mellett, meg úgysem látszott semmi, csak a feketeség. Ha voltak is alattuk fények, azokat eltakarta a vastag felhőzet.

  Ekkorra már valóban teljes csönd uralkodott az utastérben, és az következő rándulás akkora volt, hogy két helyen is kinyílt a fejük felett a poggyásztartó, és egy nejlonszatyorból két doboz csokoládé és egy doboz sör hullott ki a folyosóra. A sör fémdoboza megrepedhetett, mert hamarosan fanyarkás sörszag töltötte be a levegőt. Az idősebbik légikísérő felkelt, előrement, becsukta a csomagtartókat, de nem vesződött az elgurult sörösdoboz keresgélésével, hanem szemmel láthatóan sápadt arccal, ülésről ülésre kapaszkodva botorkált vissza a helyére.

  Közben egyre erősödött a folyamatos rázkódás, és szabálytalan időközönként, de egyre sűrűbben és egyre nagyobb erővel ugrott meg a repülőgép teste, és állandósult a géptest hol halkabb, hol hangosabb recsegése, amit a férfi különösen nyugtalanítónak talált.

  A pilóta - hangjában alig leplezett feszültséggel - megkérte az utasokat, hogy őrizzék meg nyugalmukat, néhány percen belül a betonon lesznek, és újra kérte, hogy egészen a futóművek megállásáig ne kapcsolják ki biztonsági öveiket.

  Bárcsak ott tartanánk már kívánta magában a férfi, és mielőtt gondolatai újra a géptestből kiszűrődő hangok felé fordultak volna, fülsüketítő robajt hallott, ezúttal bal oldalról, és amikor odafordult, még az apró ablakon keresztül is döbbenten látta, ahogy a gép bal szárnya hajtóművel együtt egy szemvillanás alatt eltűnik a kinti feketeségben.

  Az utastér ugyanabban a pillanatban elfordult jobbra, és az egész géptest először lassú, majd egyre gyorsuló pörgésbe kezdett.

  Ekkor már hangos kiáltások és sikolyok hallatszódtak minden irányból, tárgyak repkedtek, ahogy a forgás erősödött, a rázkódás pedig kezdett egészen elviselhetetlen lenni.

  Szóval így néz ki egy repülőgép-katasztrófa belülről gondolta, majd az ablak felé sandított, és odakint irtózatos sebességgél rohanó piszkos fehérséget látott. Akkor már csak néhány másodperc van hátra a becsapódásig, és legalább nem fog sokáig tartani gondolta még.

  A sikoltozás egyre erősödött, ahogy a gép egyre gyorsabban pörgött velük, sőt néhányan lehorgasztott fejjel és csukott szemmel ültek szótlanul.

  A piszok mázlisták hábogott magában, egyszerűen elájultak, vagy szívinfarktust kaptak a rémülettől.

De te, drága barátom, végig fogod nézni a saját halálodat. Látni fogod, amikor agyonnyomnak az összepréselődő széksorok, látni fogod, ahogy leszakítja a fejed egy eltévedt bőrönd, vagy azt is megnézheted, amikor a lángtenger beborítja az utasteret és elevenen fogsz elégni az ülésedbe szíjazva, hacsak előbb meg nem fulladsz az oxigénhiánytól. Sosem ájultál el egész életedben, és most sem fogsz, efelől legyél egészen nyugodt közölte a minden körülmények között racionális és kegyetlenül őszinte énje.

  Mégegyszer hátranézett, és látta, hogy a kísérők most már leplezetlen pánikkal az arcukon sírtak. Ettől furcsa módon kicsit megnyugodott.   

  Ekkor az egész úton szótlanul mellette ülő visszafogottan kellemes kinézetű és szomorkás tekintetű fiatal nő egyetlen szó nélkül a férfi kezébe csúsztatta ujjait, majd a férfi felé fordult, és halkan ennyit mondott:

  - I want you to kiss me. I have never been kissed by a man.

  Ezzel az ismeretlen nő áthajolt az ülés karja fölött és egyszerűen odatapasztotta ajkait a férfi szólásra nyíló szájára.

  A férfit annyira váratlanul érte a dolog, hogy először döbbenten nézett a nő másik oldalán ülő rettegő arcú, mégis kíváncsian őket bámuló emberre, de aztán behunyta a szemeit, és hosszasan viszonozta a nő csókját.

  A nő ajkának frissen facsart narancs íze volt, és ahhoz képest, hogy állítása szerint ez volt az első alkalom, igen szenvedélyesen falta a férfit.

  Persze, hiszen másodpercek múlva úgyis meghalunk gondolta újra, és érezte, ahogy a nő csókjától megmerevedik odalent. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy mennyire nevetséges lesz álló szerszámmal meghalni, de érezte, ahogy a pánik helyét átveszi egy másfajta izgalom, és többet nem törődött azzal, ahogy körülötte minden összeomlik, elfelejtkezett a sörszagról, a repkedő tárgyakról, a folyton pattogó füléről és a fülsüketítő dübörgésről, csak ezt a fáradt, zilált és kétségbeesett nőt kívánta.

  Felemelte jobb kezét, és megérintette a nő arcát, amitől az egy pillanatra eleresztette ajkait, és csodálkozó tekintettel ennyit mondott:

- Oh my God, your eyes are beautiful.

A férfi ekkor lenyúlt, és kicsatolta övét, hogy teljesen oda tudjon fordulni a nőhöz, de hirtelen hatalmas ütést érzett, óriási dörrenés töltött be mindent, és a világ elsötétült.

...

  Ahogy érzékszervei apránként újra működni kezdtek, érezte, hogy puha, de egyenetlen talajon fekszik.

  Markolt egyet, és érezte, ahogy a sáros, agyagos föld kihullik az ujjai közül. Másik kezével oldalra kaszált és vékony, hajlékony szálakat talált, és ebből tudta, hogy egy mezőn van. Csukott szemei rettentően fájtak, és nagyon halk zúgást hallott, semmi mást.

  Kezeivel végigtapogatta testének azt a részét, amit fektében elért, és bár jópárszor felszisszent a fájdalomtól, nagyjából mindent a helyén talált.

  Apránként megpróbálta kinyitni szemeit, és amikor sikerült, vörösen vibráló égboltot látott maga előtt.

  Szóval így néz ki a pokol, vagy a tisztítótűz gondolta, és megpróbált a kezeire támaszkodva felülni, de olyan éles fájdalom hasított testébe, hogy azonnal elvetette az ötletet. Lassan, óvatosan hasra fordult, maga alá húzta a térdeit, rettentő fájdalmak árán felnyomta felsőtestét, és ahogy felemelkedett, apokaliptikus látvány tárult elé: az egész mező lángokban állt körülötte, és amerre nézett, égő roncsokat látott mindenütt.

  Lassan feltérdelt, valami nedvességet érzett az arcán, odanyúlt, letörölte, és látta, hogy véres lett keze, majd követte a nedvességet, és rájött, hogy mindkét füle vérzik. Ezért nem hallok semmit konstatálta, és reménykedett, hogy nem lesz maradandó a süketsége, ha egyszer élve kikerül innen.

Ahogy ott térdelt a búzamező közepén, hirtelen belehasított a felismerés, hogy mi történt vele, és gyerekkora óta először elsírta magát, de olyan erővel, hogy előredőlt, és arcát a sárba temetve zokogott.

Közben hangtalanul eleredt az eső.